Bartók Béla Elméleti Líceum

Bartók Béla Elméleti Líceum

Temesvár

Kultúr Péntek

Szeptember 9-én kezdetét vette az új tanév, így a Kultúr Péntek program is újraindult, az Integratio Alapítvány szervezésében.
Az alapítvány munkatársai, az első eseményt szeptember 27-én szervezték meg, amelyen az Ótelekről érkező diákokat fogadtuk. Tíz diák volt a vendégünk az idei első Kultúr Pénteken, akiket Pál Renáta és Vadean Edit felügyelők kisértek el. A program első pontjaként, a Bartók Béla Elméleti Líceumban, az iskola VIII.A osztályával közös csapatjátékokat játszhattak, Baruta Kriszta vezetésével, ezt követően, a város főterén zajló Kulturális Körhinta eseményre látogattak el, ahol különböző programokon és műhelyfoglalkozásokon vehettek részt.
A következő programpont a várost ismertető/bemutató játék volt, ahol az óteleki diákok a Bartók Béla Elméleti Líceum VIII.A és B osztályaival közösen, 4 fős csapatokba szerveződve vehettek részt. A játék részeként, a csapatok megismerkedtek Temesvár nevezetességeivel, interjút készíthettek a Temesvári Magyar Napon résztvevő vásári eladókkal, különböző témákban készítettek szelfit, illetve mindezt videó anyaggal is megörökítették. A közös ebéd után a diákok a Baranta – hagyományos magyar harcművészeti egyesület jóvoltából az íjazás rejtelmeit fedezhették fel.
Köszönjük a kisérő tanárok és a programfelelősök odaadó munkáját!
A program a Centrul de Proiecte és a Temesvár Önkormányzat támogatásából jött létre.
Szervező: Integratio Alapítvány
RO
Pe 9 septembrie a început noul an școlar, iar programul “Vinerea Culturală 11.0” a fost relansat, sub organizarea Fundației Integratio. Personalul fundației a organizat primul eveniment pe 27 septembrie, când am primit elevii din Otelec. Zece elevi au fost oaspeții noștri la prima ediție a programului “Vinerea Culturală 11.0” din acest an, însoțiți de supraveghetorii Renáta Pál și Edit Vadean.
Prima parte a programului s-a desfășurat la Liceul Teoretic “Bartók Béla”, unde elevii au avut ocazia să participe la jocuri de echipă împreună cu elevii clasei a VIII-a A. După aceea, au vizitat evenimentul “Caruselul Cultural” din centrul orașului, unde au putut participa la diverse activități și ateliere.
Următorul punct al programului a fost un joc de descoperire a orașului, în cadrul căruia elevii din Otelec s-au alăturat elevilor din clasele a VIII-a A și B de la Liceul Teoretic “Bartók Béla”, formând echipe de patru persoane. Ca parte a jocului, echipele au explorat reperele orașului Timișoara, au realizat interviuri cu vânzătorii prezenți la Zilele Maghiarilor din Timișoara, au făcut selfie-uri pe diverse teme și au înregistrat aceste momente video. După un prânz comun, elevii au avut ocazia să exploreze tainele tirului cu arcul, datorită asociației de arte marțiale tradiționale maghiare Baranta.
Mulțumim profesorilor însoțitori și coordonatorilor de program pentru munca lor dedicată!
Proiectul este finanțat de Municipiul Timișoara, și Centrul de Proiecte
Organizator proiect: Fundația Integratio