Bartók Béla Elméleti Líceum

Bartók Béla Elméleti Líceum

Temesvár

Dobbantó bejárótábor

Július 8-12 között szerveztünk a Dobbantó néptánccsoport számára bejárótábort az iskolában. A tábori napok programjában egymást váltották a táncpróbák, a kézműves tevékenységek és a közös játékok.
Idén a csoport a bodrogközi táncokkal ismerkedett Okányi-Szántó Kitti és Okányi Mihály táncoktatók vezetésével. A gyerekek nagyon megkedvelték az új tájegység tánclépéseit, és lelkesen gyakorolták a kihívást jelentő mozgássorozatokat is.
A kézműves tevékenységek kereteiben a gyerekek ismerkedhettek különböző varrásmódokkal, a horgolás alapjaival, fonhattak barátságkarkötőket, készíthettek fonalon ugráló madarat, amihez szükséges volt a gyöngyfűzés, de kipróbálhatták a bodrogközi kerámiák mintáinak a festését is. A megkedvelt technikákkal ajándék- vagy emléktárgyakat alkothattak a gyerekek. A program további részében alkalom adódott szabadtéri játékra és társasjátékokra is.
A hét folyamán eljutottunk a játszótérre és csütörtökön részt vettünk a Gyermekjáték találkozón, ahol bemutattuk a tanult táncfolyamatokat, és a vendég gyerekekkel közösen táncoltunk, majd felfedeztük a Kincskereső játék állomásainak kihívásait.
Bejárótáborunk egy jól megérdemelt mókás vízicsatával zártuk, ahonnan nem hiányzott a hűsítő fagyi sem.
Táborvezetők: Crepelca-Kovács Beatrix, Palkó Margit, Major Gabriella, Szűcs Edith
Segítő diák: Csata Dorottya