Bartók Béla Elméleti Líceum

27. Szabadkai Nyári Akadémia

A 27. Szabadkai Nyári Akadémia résztvevőjeként tanulmányúton vettünk részt Temesváron. A Bartók Béla Elméleti Líceum meglátogatása volt utazásunk fő célja. A szívélyes fogadtatás után az igazgatónő ismertette az intézmény tevékenységstruktúráját, melyben megtalálható óvoda, elemi iskola, általános iskola és középiskola is. 640 óvodás és diák tanul az épület falai között. 370 diák étkeztetésére van lehetőség. A Líceumhoz tartozó kollégium 32 férőhelyes. Iskolabusz áll rendelkezésre a tanulók utaztatásához. Kb 100 pedagógus foglalkozik a tanítványokkal. Lehetőség nyílt a tantermek megtekintésére is. Nagyszerű körséta volt! Hálás köszönet a lehetőségért! Rekecki Konc Zsuzsanna

27. Szabadkai Nyári Akadémia Read More »

Tábori napló – Cserkészettel ismerkedő tábor Zoldon

Július 24-e és 28-a között került sor a Zoldi Képzési Központban a Cserkészettel ismerkedő táborra. A 10-12 éves korosztály számára szervezett program elsődleges célja a természet közelségén alapuló tevékenységekkel való ismerkedés, az egymásra való odafigyelés fejlesztése volt. Nem múlt el nap kirándulás, sport és kézműves foglalkozás nélkül. Nagy sikere volt a tűzrakás, a különböző csomózások és a sátorállítás megtanulásának. A napi erőnléti gyakorlatok, a kirándulások fejlesztették a résztvevők ellenállóképességét. A táborozás a Communitas Alapítvány támogatásával valósult meg. (SZO-23/1-0342) Köszönjük Lazar Erikának a finom falatokat! Táborvezetők: Benedek Márk és Szűcs Edith Segítő diák: Tamás Krisztina    

Tábori napló – Cserkészettel ismerkedő tábor Zoldon Read More »

Tábori napló – Déryné Színjátszó Tábor

2023. július 20-a és 23-a között, iskolánk 10 diákja is részt vett a Rákóczi Szövetség által megrendezett sátoraljaújhelyi Déryné Színjátsztó Táborban. Érkezésünk napjának estéjén a Déryné fesztiválra látogathattunk el, ahol néptánc előadásban és a Csík Zenekar előadásában gyönyörködhettünk. A tábor ideje alatt a sportversenyektől a kvízig számtalan programon vettünk részt, valamint számos olyan műhelyen, amelyek a színjátszás világába kalauzoltak el bennünket. Beszédtechnikát, szinkronizálást gyakorolhattunk, ismerkedtünk a színházi nevelés fogalmával, drámajátékkal próbálkozhattunk, színházi előadásokat, filmeket láthattunk. A sok tevékenység között volt egy kis szabadidőnk is, amikor új barátokat szereztünk. A focizás, kosárlabdázás és a medencében való fürdés közben a gyönyörű panorámát is megcsodálhattuk. Sok nagyrabecsült színésszel és rendezővel találkoztunk, akik szívesen válaszoltak minden kérdésünkre. Hálásak vagyunk, hogy az élmény részesei lehettünk, nagyon jól éreztük magunkat! Köszönjük Fazakas Enikő tanárnőnek, hogy elkísért minket és gondunkat viselte! A csapat tagjai: Demea Klára, Dotterer-Kiszely Patrik, Kovács Eszter, König Glória, Maskulik Réka, Mátéfi Dávid, Menyhárt Tamás, Muşceac Tímea, Tönkő-Fenyvesi Réka és Vass Réka.

Tábori napló – Déryné Színjátszó Tábor Read More »

Tábori napló

A tábor témája a varrás és a balett volt. A július 17-e és 21-e között szervezett bejárótáborban délelőttönként a gyerekek öltési technikákat tanultak, délután balettórán vettek részt. Így a hét folyamán varrtunk szívecskét, nyuszit, madárkát, katicabogarat. Készítettünk könyvjelzőt, kulcstartót, maradékokból akasztható hernyócskákat, tarisznyát festettünk, jegyzettartót parafatáblából. Bár varrást nem igényelt, de készültek karkötők és vasalható gyöngyökből különböző figurák. Ugyanakkor a résztvevők megismerkedtek a varrógéppel, miután megtanulták biztonságosan kezelni, felügyelet alatt mindenki megvarrta magának az első saját szoknyáját. A délutáni balettórákon elsajátították a balett első alaplépéseit. Összegezve, szép és kreatív hetünk volt. További kellemes vakációt kívánunk mindenkinek! Táborvezetők: Adorjányi Borika, Kása Melinda és Diana Dindelegan (balett-tanár)

Tábori napló Read More »

Tábori napló – Kalandozók a mesék birodalmában (román nyelven)/Exploratori în lumea poveștilor

Július 17-e es 21-e között került sor erre a román nyelven zajló táborra. A hét folyamán a résztvevők sokszínű tevékenységekkel gazdagodtak, tematikus napok révén ismerkedtek meg egy-egy kultúraval. Így ismerkedtek meg a kínai, afrikai, arab kultúrával, mindegyiket egy-egy mese segítségével közelítettük meg. Délelőtt a város felfedezésére indultunk: képzőművészeti kiállításon vettünk részt, voltunk egy csomagolás nélküli üzletben, érdekességeket tudtunk meg a vízről és vízi játékokat játszottunk az Aquapic múzeumban, majd egy röplabda rendezvényen vettünk részt, ahol a sportolókkal röplabdáztunk. Vendégünk Alina Iga, a „Cufărul cu Povești” podcast alapítója egy kalapos mesével ajándékozott meg. A gyerekek nagyon élvezték a sok, színes kalapot, a különféle feladatok megoldását és persze a mesét. Nagyon örültünk a sok, közös élményekben gazdag együtt töltött napokért. Kellemes nyári vakációt kívánunk mindenkinek! Táborvezetők: Gál Anna-Mária és Anka Erika

Tábori napló – Kalandozók a mesék birodalmában (román nyelven)/Exploratori în lumea poveștilor Read More »

Tábori beszámolók – Úszó-főző tábor

Július 17-e és 21-e között került sor az Úszó-főző bejárótáborra. Örömünkre szolgált, hogy másodjára is megszervezhettük ezt a tábort. Ebben az egy hétben a gyermekek a délelőttöt a medencében úszva töltötték Borbély Anita irányításával, majd miután visszatértek az iskola épületébe, és elsajátítottak egy pár egyszerű, de nagyszerű receptet. A gyerekek sütöttek-főztek, azaz zöldséget vágtak, tésztát gyúrtak és dagasztottak, alapanyagokat mértek ki és kevertek össze, igazi profiként formázták a sütinyalókát (cake pops), pogácsát és a diós kiflit. Mindennek eredménye is lett:, éspedig a sok finomság, ami elkészült: a 14 üveg kovászos uborka, a négyféle keksz, a sok-sok gyümölcsös fagyi, a pizzák, a diós kiflik, a finom sütinyalókák, a pogácsák, a sós kiflik és egyéb finomságok. Ezek mellett a kézügyességüket is fejlesztették a cukorpaszta megmunkálásával, ami kisebb kihívást is jelentett táborozóink számára, de kitartó munkával ez is sikerült. De nem egyedül készítették mindezt, mert sokat segítettek nekik a két táborvezető, Kovács Csilla és Debreczeni Cintia, valamint Kovács Emma, aki segítőként működött közre. Köszönjük Lazăr Erikának, és Doiciu Rozáliának sok segítséget, amit nekünk nyújtottak. Egy csodás hetet hagytunk a hátunk mögött. Kellemes vakációt kivánunk mindenkinek! Kovács Emma, segítő diák

Tábori beszámolók – Úszó-főző tábor Read More »

Önkéntes csapat önismereti tábora Zoldon

Az ötödik alkalommal szervezett Önismereti tábornak idén is a Zoldi Képzési Központ volt a helyszíne. A július 17–e és 20-a között zajló programon azoknak a középiskolás diákok vettek részt, akik a tavalyi tanévben önkéntesként aktívan részt vettek az Integratio Alapítvány és a Bartók Béla Elméleti Líceum által szervezett programokon. Az idei tábor témája az „Érzések és a testben való jelenlétük” volt, így a 12 diák 4 napon keresztül önismereti gyakorlatokat végeztek, amelyekben hangsúlyos szerepe volt a kommunikációs készségeknek és az empátiának. De volt idő egy rövid kirándulásra is, filmnézésre, beszélgetésekre, pihenésre és szórakozásra is. „A tábor számomra idén is nagy élményt nyújtott, pont mint a tavaly. A téma érdekes volt és sok olyan új elméletet tanultam, amit a hétköznapi életben fel tudok majd használni a saját javamra. Klassz volt a csapat és a hangulat. Örülök, hogy része lehettem idén is ennek a közösségnek.” – mondta a tábor végén nagy-György Emese. „A hangulat nagyon jó volt, mindenki jól érezte magát ebben a táborban. A végén a diákok könnyes szemekkel és pozitív emlékekkel tértek haza.” – mondta Tătaru Ervin, aki idén csatalkozott a csapathoz. Táborszerevző Băruța Kriszta iskolapszichológus volt, az ő munkáját pedig a csapat egykori tagja, Erdei Gergő egyetemi hallgató segítette. A program az Integratio Alapítvány támogatásával jött létre. Baruta Kriszta, programfelelős

Önkéntes csapat önismereti tábora Zoldon Read More »

Tábori beszámolók – Néptánctábor

Július 10-14. között került megszervezésre a Dobbantó néptánccsoport bejárótábora. Nagyon örültünk, hogy a csoport túlnyomó része jelen tudott lenni, mivel ezek a táborok nagyszerű alkalmak a csoporton belüli közösség erősítésére is. Változatos programmal készültünk a gyerekeknek: a napi programban benne volt a tánc, a szabad játék, az alkotóműhelyek, társasjátékok, a szabad játéknak szánt idő, de a hét folyamán jutott idő fagyizásra, vízicsatára és játszótér látogatásra is. Ebben a táborban somogyi tánclépéseket tanultunk az Okányi házaspártól, akik Békés jöttek hozzánk. A táncpróbákon az oktatók különösképpen odafigyeltek, hogy a feladatot és kihívást jelentő tánclépések mellett megmaradjon a jó hangulat és a játék örömét is átélhessék a gyerekek. Az alkotóműhelyekben a gyerekek egyedi kulcstartókat készítettek a tánccsoport logójával, fa mandalákat festettek, különböző varrásmintákkal ismerkedtek, és egy közös népi kalendáriumot is elkészítettek. Közkedvelt játékokká váltak a körben játszható csapaterősítő játékok, melyek a névismeretre és egymás tulajdonságainak ismeretére alapulnak, de ugyanakkor koncentrációt és gyors válaszreakciót is igényelnek. Néhány önismereti játékra is sor került, valamint a Dobbantó névnek is megkerestük a jellegzetes ismertető jegyeit. Öröm volt számunkra, hogy idén is csatlakoztak csapatunkhoz nagyobb táncosok, akik szívesen jönnek kisebb társaiknak átadni tapasztalataikat, és szemmel kisérni fejlődésüket, mint egy nagy családban. A hetet a szokásos bemutatóval zártuk, ahová meghívtuk táncosaink szüleit is. A bemutatón az Aprókák, a Dobbantó és a Lármatüzek tánccsoportok mutattak egy kis ízelítőt a közönségnek a héten elsajátított tánclépésekből. Ezt követte a közös táncház. Tartalmas hetet tudunk a hátunk mögött. Csoportvezetők: Crepelca-Kovács Betarix és Palkó Margit Táborvezetők: Găurean Székely Krisztina, Major Gabriella, Palkó Margit

Tábori beszámolók – Néptánctábor Read More »

Tábori beszámolók – Alkotótábor

Az alkotótáborban a résztvevő diákok kreativitása fejlődött és művészeti technikákkal bővült eszköztáruk. A tematikus napokon beszélgettünk és ihletet merítettünk a modern művészettörténet legismertebb alkotóinak munkáiból. Ehhez kapcsoltuk a különböző műveleteket, hagyományos és új, játékos eszközöket. Az első nap a virágok és növények világáról szólt, főként Henri Matisse formáiról. Ezt követte másnap a tájkép készítése, ahol a diákok a pointilizmus tehnikáját alkalmazták, Georges Seurat stílusában. Persze a Vincent van Gogh sem hiányozhatott a sorból, gyönyörű Csillagos éj című munkák születtek. A következő két nap játékosabb volt, mivel az állatvilágot origamival és kézlenyomattal jelenítették meg és az arcképet meg érdekes puzzleként valósították meg Pablo Picasso példaképe alapján. Az utolsó nap a vízről szólt, mint ábrázolás és eszköz. Kísérleteztünk buborékfújóka-festéssel, kolázzsal és más érdekes festési stílussal. Nem hányzott a mozgás és a játék sem, minden nap kimozdultunk az épületből parkok, játszoterek felfedezésére és akár a Szépművészeti Múzeum kiállításainak megtekintése céljából. A gyerekek lelkesedéssel és jókedvvel vettek részt minden tevékenységen. Programfelelősök: Găurean Krisztina, Bíró Szeréna és Major Gabriella Găurean Krisztina táborvezető

Tábori beszámolók – Alkotótábor Read More »

Tábori élmények

Július 12.-15. között iskolánk két diákja, Berta Evelyn-Boglárka és Czapp Dávid vett részt a Téka Alapítvány által szervezett IX. Feketelaki Összművészeti Táboron, amit a feketelaki kultúrcsőrben szerveztek. Az idei tábor témája „Nem én”. Négy mentor segített a komoly téma feldolgozásában, illetve videóklippek forgatásában: Farkas György filmrendező, Márton Evelin írónő, Göbölös Gábor néptáncpedagógus és Farkas-Mohi Balázs operatőr. Különleges élmény volt résztvenni a forgatás minden egyes lépésében és a tábor utolsó estéjén képernyőn látni saját alkotásainkat. A program nem csak az intenzív munkából állt, hanem kreativitást fejlesztő csapatjátékokból, ismerkedésből, kincskeresésből, kézműveskedésből és hennázásból is. A tábort egy hosszú tábortűzzel zártuk. Berta Evelyn-Boglárka

Tábori élmények Read More »

XV. Tálentum tábor – 2.0

2023. július 10-e és július 15-e között került megrendezésre Zolton a VII-VIII. osztályos diákok tehetséggondozó tábora. A hagyományos táborra a felújított Zolti Képzési Központban került sor. A Tálentum tábor elsősorban olyan diákoknak szól, akik szeretik a matematikát, a természettudományokat, érdekli őket a természet és a technika világa. A csapat hétfőn reggel indult az iskola elől és érkezés után birtokba vette a helyszínt, megismerkedett a tábori élet szabályaival. A finom ebéd után ismerkedéssel, játékkal, a környéken tett sétával telt el a nap. A következő napokban a reggeli torna és a reggeli után kiscsoportokban folyt a műhelymunka: vízilények túra, majd mikroszkópos megfigyelések, mérések és BrainBox áramkörök, Pi Pico és Neopixel ledmátrix programozása Python-nal, képszerkesztés RawTherapee-val és Irfanview-val, a kis óriással, interaktív mini zoo – exotikus állatok a lakásban és azon kívül, tűzgyújtás lencsével, a nyomás tanulmányozása, összetett hármas szabály alkalmazása, harmadfokú egyenlet gyükeinek keresése. Délután a választható műhelyek keretén belül fotóztunk Camera obscura-val, oszcillószkópot építettünk a Pi Pico mikrokontroller segítségével, quilling és agyag fülbevalót és medált készítettünk, filcből pénztárcát és szemüvegtokot. A Baranta műhely keretén belül íjaztunk, szablyáztunk, ostort csattogtattunk. Betekintettünk az elsősegélynyújtás alapjaiba. Gyógynövény gyűjtő túrán is voltunk, ezerjófűvel, kakukkfűvel, orbáncfűvel ismerkedtünk. A sportot sem hanyagoltuk el: asztalitenisz, tollaslabda, íjászat és szablyavívás volt a műsoron. Bajnokságot is szerveztünk: párosan és egyénileg indulhattak a versenyzők asztaliteniszben és tollaslabdában, illetve egyénileg íjászatban és szablyavívásban. Egy csocsóasztal is emelte a hely fényét, ebben is versenyezhettek a vállalkozók. Este a segítő diákok által szervezett programok zárták a napot: filmet néztünk, zene kvízen mértük össze tudásunkat, Activity-t játszottunk. Utolsó este a tábortbortűznél szalonnát és hagymát sütögettünk. Szombat reggel került sor a díjazásra, a tábor kiértékelésére. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a Tálentum tábor létrejöttéhez! Külön köszönet a szakácsunknak a finom és tápláló étkekért! A segítő diákok csapata: Bódis Abigél, Korpa Marcell, Lázár Róbert, Nagy Dóra, Nagy Edina, Sánta Félix, Valkai Róbert. Szakács: Lazăr Erika A tanári csapat tagjai: Albert Etelka, Benedek Márk, Bartyik Zita, Mauzer Erika, Orosz Sándor, Szabó Erzsébet, Tóth Kinga, Valkai Előd. Támogatók: Bartók Béla Alapítvány

XV. Tálentum tábor – 2.0 Read More »

Accessibility Toolbar