Bartók Béla Elméleti Líceum

Advent az óvodában

Az óvodapedagógusok Havasi Salamon Katalin, Szabó Angéla, Câmpianu Mónika, Molnár Kármen, Barabás Mónika, Pincotan Emília minden adventi napra egy meglepetést kíszítettek a gyerekeknek. Az adventi kalendárium minden zsebében a három csoport gyerekeinek minden napra volt egy levél. A levélben egy-egy kérés, feladat, jótett, mese, énekhallgatás volt. Emellett karácsonyi képeslap készítés, adventi kalendárium színezés, mézeskalács díszítés és sok, sok jutalom. Az első héten elkészítettük a közös nagy adventi koszorúnkat is, amit minden hétfői napon meggyújtottunk és énekelve körbeálltunk. Különleges volt a karácsonyra hangoló koncert, amelyre testvérosztályunkat, a hagyományos I. osztályt is meghívtuk. A koncert muzsikusai a szülői közösség két lelkes tagja volt: csellón Mező Kinga játszott, hegedűn pedig Nagy Áron. A gyerekek nagyon élvezték az élő zenét, a kézzel megtapintható hangszereket, a közös éneklést a felismert karácsonyi dalokkal. A koncert végén Szabó Ferenc tanító bácsi átadta a Rákóczi Szövetség által küldött könyvet és a csokit, azoknak a nagycsoportos gyerekeknek, akik ősztől iskolába készülnek. Köszönjük a Rákóczi Szövetségnek a támogatást, amivel hozzájárult az adventi időszak színesebbé és gazdagabbá tételéhez! Molnár Kármen óvódapedagógus                            

Advent az óvodában Read More »

Tisztelet a hősöknek!

Idén a VI.A és XI.MI osztályközösségek vettek részt a Reiter Edith emléktáblájánál tartott élő történelemórán, amely a 89-es temesvári forradalomról szólt. Fodor Enikő tanárnő általános bevezetője után dr. Erdei Ildikó, aki akkor az iskola egyik fiatal tanítónője volt, a saját emlékeiről mesélt a diákoknak, Bódis Dóra tanárnő pedig, aki akkor gyerekként a szilágysági Menyőn élt, arról mesélt, hogyan várták 34 évvel ezelőtt, december 17-én, Tőkés Lászlót. Tisztelet a hősöknek! https://www.facebook.com/photo/?fbid=874894221307654&set=pcb.874899574640452

Tisztelet a hősöknek! Read More »

Csillagrege

Bepillantó az Így tedd rá adventi Csillagrege foglalkozásra Foglalkozásvezetők: Crepelca Kovács Beatrix és Szabó Angéla Fotók: Orosz Sándor https://www.facebook.com/photo/?fbid=876297084500701&set=pcb.876297631167313

Csillagrege Read More »

Adventi találkozó a 8-as Napközis Óvodában

A Hagyományos előkészítő osztály kisdiákjai meglátogatták a vöröscsárdai óvodatársakat, hogy közös tevékenységekkel hangolódjanak az év legszebb ünnepére, a karácsonyra. A Kis felfedezők ajándékkal lepték meg társaikat, mégpedig saját készítésű angyalkákkal, mellyel a csoport karácsonyfájának díszeit gazdagították. Ezután közös kézműveskedésre került sor, a gyermekek képeslapot és gyertyatartót készítettek,játszottak, teáztak, a nagycsoportos óvodások pedig átvették a Rákóczi Szövetség ajándékát, a szép könyvet és csokoládét. A tevékenységek sorát az előkészítősök vidám tánca zárta. Ismét egy jó hangulatú találkozó részesei lehettünk, melyen mindenki kitűnően érezte magát. Köszönetet mondunk a Rákóczi Szövetségnek, aki támogatta ezt a sikeres és emlékezetes rendezvényt! Áldott, békés, szeretetteljes karácsonyt kívánunk mindenkinek! Óvodapedagógusok: Szász Margit, Zöld Tímea Osztálytanító: Milos Edit https://www.facebook.com/photo/?fbid=874902431306833&set=pcb.874903774640032

Adventi találkozó a 8-as Napközis Óvodában Read More »

Az ünnep, mely összetart

December 19-én mutatták be karácsonyi előadásukat iskolánk legkisebb diákjai, az Előkészítő Lépésről lépésre osztály. Úgy készültek a szerepre, mint mikor valaki a legszebb ajándékát csomagolja szeretteinek. Felöltve legszebb ünnepi ruhájukat, méltó módon adták elő kicsiny szerepûket. Az első jelenetben a manók segítségével felébresztik az álmos hópihéket, hiszen decemberben akkor szép a táj, ha mindent befed a fehér hólepedő. A hópihék gyönyörű tánccal adták tudtára mindenkinek, hogy megérkezett a várva várt hótakaró. A második jelenetben pedig a pajkos csillagok árulták el azt a titkot, hogy mióta van csillag a karácsonyfákon. A kisdiákokat a vendégek nagy tapssal jutalmazták, majd a sok finomsággal megterített asztal várta őket és minden kedves vendéget. Közösséget építő, kellemes, ünnepi hangulat jellemezte ezt a napot. Boldog, békés karácsonyt kívánunk sok szeretettel: Balázs Melinda és Kasza Gabriella tanítónők https://www.facebook.com/photo/?fbid=875601644570245&set=pcb.875602184570191

Az ünnep, mely összetart Read More »

Jobb adni, mint kapni!

A hatodikosok és hetedikesek Péter Bernadette tanárnő irányításával csodaszép üdvözlőlapokat készítettek a héten. Kellemes karácsonyt mindenkinek! https://www.facebook.com/photo/?fbid=875607474569662&set=pcb.875605561236520

Jobb adni, mint kapni! Read More »

Ég a gyertya, ég…

A Sárga Tulipán középső csoport karácsonyi előadására 2023. december18-án került sor. Az előadás első részében a ”Szedem szép rózsámat” című körjátékkal hangolódtunk az ősz során tanult versek és énekek előadására. A műsor tánccal folyatatódott. A második részben a karácsonyhoz kapcsolódó téli énekeket hallhatta a nagyszámú közönség. Donaszy Magda: Kis fenyő rövid jelenetével zártuk az előadást. Az óvodásgyerek kis fenyőt ünnepi ruhába díszítették társai. A kézműves műhelyben házikó, fenyőfa, csillag formájú mézeskalácsot lehetett díszíteni és fenyőtobozt festeni. Karácsonyt megelőző ünnepi hangulatban telt el a délután. Campianu Mónika és Molnár Kármen óvodapedagógusok

Ég a gyertya, ég… Read More »

A csodakönyv

Hétfőn és kedden, mind az óvodába, mind az iskolába ellátogatott a Temesvár-Belvárosi Református Gyülekezet bábcsoportja, amelyet iskolánk tanulói alkotnak. Bábjátékukat óvodások, iskolások örömmel várták. A Csodakönyv című bábdarabban a karácsonyi, süteményillatú készülődés közben a két unoka dióért szalad fel a padlásra a Nagyi beigli töltelékéhez. A sok izgalmas, de poros régiség között egy különleges könyvre találnak, amely csodát tesz: megeleveníti számukra a karácsonyi történetet. Az izgalmas bábdarabból kiderül a könyv titka és a karácsony üzenete. A bábosok ügyes fellépését a gyermekek tapssal viszonozták. Az előadás végén közös éneklésre került sor, majd minden tanuló ajándékcsomaggal távozott. A bábcsoport tagjai: Boros Szonja (IX.BK), Illés Sándor (X.KG), Kaizler Krisztián (X.MI), Nagy Edina (XI. MI), Nagy Natália (IX.BK). Köszönet nekik és mindazoknak, akik az előadások létrejöttét segítették: Demeter Sándor, Demeter Enikő, Szabó Gabriella és Gergely Krisztina. Milos Edit tanítónő https://www.facebook.com/photo/?fbid=874258258037917&set=pcb.874259074704502  

A csodakönyv Read More »

Együtt emlékeztünk az 1989-es forradalomra!

Pontosan 34 évvel ezelőtt tört ki a kommunizmus ellenes forradalom itt, Temesváron! Ez alkalommal a 89-es forradalom emlékét őrző múzeum több iskola részvételével megemlékezést szervezett. Egy rövid mise után betekintést nyertünk a múzeumba, ahol a kommunizmus idejéről származó fotókat, emléktárgyakat tekinthettünk meg. Mivel a forradalomnak sok áldozata volt, ezért minden jelentősebb helyen koszorúkat helyeztek el. Mi a Küttl téri emlékművet koszorúztuk meg, ahol egy perces csenddel emlékeztünk azokra a hősökre, akik életüket adták a mi szabadságunkért. Tisztelet a hősöknek! A résztvevő XI.TT nevében Csata Dorottya Kísérő tanárok: Bódis Dóra és Fodor Enikő

Együtt emlékeztünk az 1989-es forradalomra! Read More »

Ünnepvárás

A VII.A és VII.B osztályos diákok hangulatos ünnepi mécseseket készítettek technológia órán. Irányító: Péter Bernadette szaktanár https://www.facebook.com/photo/?fbid=873541968109546&set=pcb.873542494776160

Ünnepvárás Read More »

Adventi foglalkozás a 26-os Napközis Óvodában

Kedden, december 12-én, a Bartók Béla Elméleti Líceum Előkészítő Lépésről lépésre osztálya meglátogatta a 26-os Napközis Óvoda két magyar tannyelvű csoportját. A kisiskolások és ovis társaik kézműves foglalkozáson vettek részt. Ezúttal karácsonyi képeslapot készíthettek, körjátékokat játszottak, karácsonyi dalokat énekeltek egymásnak. A jó hangulatban eltöltött idő után finomságokkal terített asztal várta a gyerekeket. Az óvodások által díszített mézeskalács és tea illata lengte be a két csoport előterét. Búcsúzáskor, iskolásaink átadták az általuk készített karácsonyi meglepetést a kisebbeknek, valamint a nagycsoportos óvodás társaiknak a Rákóczi Szövetség ajándékát. Köszönjük Csutak Beáta, Kovács Ibolya, Murvay Tímea és Szabó Judit óvónőknek a szeretetteljes fogadtatást, valamint a Rákóczi Szövetség támogatását, hogy gyermekeink ilyen szép élményeben részesülhettek! A kellemesen eltöltött idő megerősítette azt, hogy mennyire jó együtt játszani, énekelni és egymásra odafigyelni. Áldott, békés karácsonyt kíván Balázs Melinda és Kasza Gabriella tanítónők. https://www.facebook.com/photo/?fbid=874268744703535&set=pcb.874268978036845  

Adventi foglalkozás a 26-os Napközis Óvodában Read More »

Accessibility Toolbar