Bartók Béla Elméleti Líceum

Ellengólyabál

2024. március 21-én a kilencedikesek Ellengólyabált szerveztek a vállalkozó 12. osztályos diákoknak. Öt pár vállalta a megmérettetést. A zsüri tagjai: Kedves Emőke rendező, Balló Helga bábszínész és Bartha Csaba rádiószerkesztő volt. A fődíjért folyó küzdelem szoros volt, de végük a címet Nagy-György Emese és Nagy Ábel-Gergő nyerte el. A három próbából álló versenyt után egy fergeteges buli követte, ahol DJ Bodó és osztálytársunk, Király Erik szórakoztatta a népet. Mindenki nagyon jól érezte magát, mindenki csak táncolt ameddig a lába bírta. Köszönjük a támogatásokat a Fornetti-nek, a Daroczi Vet Clinic-nek, a Hydroline-nak és nem utolsó sorban a Bartók Alapítványnak. Külön köszenet az osztályfőnököknek (Albert Etelka, Fazakas Enikő, Miklós Renáta) és Szeles Andrea tanárnőnek, akik besegítettek a szervezésbe! Tudósító: Maskulik Réka

Ellengólyabál Read More »

A víz világnapja

Minden év március 22-én ünnepeljük világszerte a víz napját, hogy felhívjuk a figyelmet az élet egyik legfontosabb elemére, a vízre. Ez alkalommal a Kis felfedezők egy figyelemfelkeltő plakátot készítettek a víz fontosságáról, megőrzéséről, védelméről; kísérleteket végeztek; s nem maradt el az izgalmas játék sem. Összegezve a tanultakat megjegyeztük, ez a nap emlékeztet bennünket arra , hogy felelősséget kell vállalnunk a víz megőrzéséért és védelméért. Osztálytanító: Milos Edit; napközis tanító: Adorjányi Borbála https://www.facebook.com/photo/?fbid=939035224893553&set=pcb.939037041560038

A víz világnapja Read More »

Művészeti Tehetségpont program

A Művészeti Tehetségpont program heti műhelyét Keresztes Péter médiaszakember tartotta, aki bevezette a diákokat a kamera, akciókamera és média világába. A projekt a „Temesvár – Európa Kulturális Fővárosa 2023” nemzeti kulturális program része, és a Temesvári Városi Projektközpont által működtetett Power Station+ | Kreatív iskolák program finanszírozza, az állami költségvetésből a Kulturális Minisztérium költségvetésén keresztül elkülönített összegekkel. Proiectul face parte din Programul cultural național „Timișoara – Capitală Europeană a Culturii în anul 2023” și este finanțat prin programul Power Station+ | Școli creative, derulat de @Centrul de Proiecte Timișoara, cu sume alocate de la bugetul de stat, prin buget de la Ministerul Culturii .

Művészeti Tehetségpont program Read More »

Gazdálkodj okosan!

Március 21-én a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem és a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum szervezte meg a „Gazdálkodj okosan! – Álmom a vállalkozásom” című országos vállalkozói versenyt, amely szerepel az Oktatási Minisztérium hivatalos versenynaptárában is. Hat megye 14 csapata jutott tovább a második fordulóra, köztünk iskolánk két csapata is, mindkettő a X.KG osztályból. Deac-Crsitian Endre és Török Balázs valamint Szőke Patrik-Zoltán és Iuhász Róbert vállalkozói ötletükkel és ennek bemutatásával negyedik helyezést értek el és mindkét csapat dicséretben részesült. Köszönjük azoknak, akik a diákok munkáját népszerűsítették. Gratulálunk! További sok sikert! Iliescu Júlia, szaktanár

Gazdálkodj okosan! Read More »

Terepfutó verseny

Március 20-án iskolánk egy népes csapata részt vett a megyei terepfutó versenyen, amelyet a Vadászerdőben szerveztek meg. A legeresményesebb versenyzők a következők voltak: V-VIII. osztályos fiúk: Stan Krisztián (7. helyezés), Cseh Arthur (10. helyezés), Veres Sándor (23. helyezés), Nagy Levente (27. helyezés), Farkas Imre (33. helyezés), Szilágyi László (34. helyezés), Tamási Ákos (35. helyezés), V-VIII. osztályos lányok: Buculei Yana (21. helyezés), Vad Natália (42. helyezés). IX-XII. osztályos fiúk: Borbély Apor (32. helyezés), Fóris Zoltán (35. helyezés), Varga András (43. helyezés). Gratulálunk! További sok sikert! Kísérő tanárok: Magyar Petra és Mureșan Noémi

Terepfutó verseny Read More »

Iskolabusz 2023-2024

I.útvonal: Újszentes – Lippai út vége – Bartók Béla Elméleti Líceum Jármű: pályázati támogatásokból bérelt nagybusz Reggeli indulás időpontja: 7,00 Megállók: 1.Újszentes (Polgármesteri hivatal) 2.Fropin 3.Lippai út vége (14-es troli végállomása) 4.Borzești utca 5.Amurgului utca – Torontáli út (Cetății sarka, 18-as megállója) 6.Circumvalațiunii utca (a “Borcan” néven ismert épületnél) 7.Circumvalațiunii utca (a Burebista utca sarkánál) 8.Gh.Lazăr utca (DM üzlet előtti buszmegálló) 9.Bartók Béla Elméleti Líceum – templom előtti megálló Retur: indulás 14 órakor mikrobusszal az iskolaudvarról, 16 órakor a templom elől a bérelt nagybusszal – ez megáll az óvoda épületénél is.   II. útvonal: Giroda (Győröd) – Bartók Béla Elméleti Líceum Jármű: önkormányzati támogatással működő iskolai mikrobusz Reggeli indulás időpontja: 7,10 Megállók: 1.Giroda (Győröd) – Polgármesteri Hivatal (új megálló) 2.Giroda (Győröd) – A Keresztnél 3.Girodai út/Calea Ghirodei (Prieteniei utca) 4.Mătăsarilor – Lalelelor utcai sarok- (28-as régi megállója) 5.Törökcsászár (Iepurelui – Baba Dochia utcai sarok) 6.Bartók Béla Elméleti Líceum, iskolaudvar Retur: indulás 16 órakor az iskola udvaráról az iskolai mikrobusszal.   III. útvonal: Újmosnica – Bartók Béla Elméleti Líceum Jármű: pályázati támogatásokból bérelt nagybusz Reggeli indulás időpontja: 7,10 Megállók: 1. Újmosnica (Központ) 2. Újmosnica kijárat – Cova Ghera raktár 3. Motelețul 4. Vöröscsárda (4-es villamos végállomása) 5. LIDL áruház 6. Megyei Kórház 7. Bartók Béla Elméleti Líceum – templom előtti megálló Retur: indulás 14 órakor az iskolaudvarról, 16 órakor a templom elől a bérelt nagybusszal.   IV. útvonal: Kisoda – Bartók Béla Elméleti Líceum Jármű: önkormányzati támogatással működő iskolai mikrobusz Reggeli indulás időpontja: 7,20 Megállók: 1. Kisoda – Str. Primaverii 2. Gyirok (Gyüreg) – Penny 3. Bartók Béla Elméleti Líceum, iskolaudvar Retur: indulás 16 órakor az iskola udvaráról a kisbusszal. V. útvonal: Bégaszentmihály – Bartók Béla Elméleti Líceum Jármű: A Rákóczi Szövetség és az Iskola Alapítvány támogatássával működő mikrobusz Reggeli indulás időpontja: 7,00 Megállók: 1. Bégaszentmihály 2. Ötvény 3. Bartók Béla Elméleti Líceum Retur: indulás 16 órakor a templom elől.  Az iskolabusz program támogatói: Bartók Béla Alapítvány, Communitas Alapítvány, Temesvár Városi Önkormányzata.

Iskolabusz 2023-2024 Read More »

A Rákóczi Szövetség Diákutaztatási programja

Március 17-én a Bartók Béla Elméleti Líceum diákcsapata a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási programja keretében a Délvidéken található 48-as emlékhelyeket járta be a Bánsági Kárpát Egyesület csoportjával együtt. Szendrey Beatrix így számolt be az útról: Kirándulásunk kora reggel kezdődött. Az út folyamán több helyen is megálltunk: Beregszón, Gyertyámoson, Nagybecskereken, Eleméren és Törökbecsén, hogy emlékezzünk olyan emberekre, akik nélkül jelenünk nem lenne ilyen. A hősök helytállásáról tanultunk és az emlékhelyeknél, síroknál elhelyeztük tiszteletünk jeléül koszorúinkat, virágainkat. Törökbecsén a helyi diákokkal ismerkedtünk és a Tisza parton közös tevékenységeken vettünk részt. Kísérő tanáraink: Albert Etelka, Anka Erika, Balázs István és Fodor Enikő Köszönjük munkájukat és a Rákóczi Szövetségnek a támogatást!

A Rákóczi Szövetség Diákutaztatási programja Read More »

KultúrPéntek

Március 15-én sor került az idei év második KultúrPéntekének megszervezésére. A KultúrPéntek fő célja, hogy a vidéki és temesvári magyar diákok egymással és a kultúra valamelyik szegletével ismerkedjenek. Vendégeink az Óteleki Általános Iskola VI-VII-es diákjai voltak, Pál Renáta tanárnő kíséretében. A vendégfogadó osztály, a Bartók Béla Elméleti Líceum VI.A osztálya volt. Az óteleki diákok érkezését ismerkedő, illetve csapatépítő játék követte, majd részt vettek a Rákóczi Szövetség helyi csapatának tematikus foglalkozásán. Ezt követte a kihagyhatatlan Petőfi Szelfi c. színházi előadás, nemzeti ünnepünk alkalmából. Az előadás után a két diákcsapat útja a Dóm térre vezetett Petőfi vers-átírás, illetve fotó illusztráció felfedező kalandokra.A programdús nap után, a csapat közös ebéddel zárta az eseményt, innen pedig mindenki útja haza vezetett. Köszönjük a kísérő tanárok, illetve programfelelősök munkáját!

KultúrPéntek Read More »

Atlantisz Harangoz Országos Versmondó Vetélkedő

Gratulálunk diákjainknak az Atlantisz Harangoz Országos Versmondó Vetélkedőn való részvételért és elért eredményért. A szakmai zsűri a a XI-es korosztályban Csata Dorottyának ítélte oda az I. helyet. Felkészítő tanára Molnos Ildikó. A X-es korosztályban Farkas-Erdély Kinga-Tímea emléklappal térhetett haza. Felkészítő tanára dr. Balla Lóránt. A hétvégén (március 15-17.) két diákunk, Farkas-Erdély Kinga-Tímea (X. MI) és Csata Dorottya (XI. TT) képviselték iskolánkat a Kolozsváron megrendezésre kerülő Atlantisz Harangoz Országos Versmondó Vetélkedőn. A versenyen kötelező versként Kovács András Ferenc Hajnalének című versét kellett elmondani, illetve egy szabadon választható verset. Az Atlantisz Harangozról számos jó élménnyel tértek haza diákjaink. Farkas-Erdély Kinga-Tímea pozitívan értékeli az elmúlt napok eseményeit: „Ez a verseny egy nagyon jó lehetőség a verseket és a színészetet kedvelő fiatalok számára a jövőjük szempontjából. Lehetővé teszi, hogy jobban megismerjék a költészetet és ez által az érzelmeket is. Emellett értékes tanácsokat, és őszinte visszajelzéseket ad a diákoknak. Annak ellenére, hogy nem értem el helyezést, annál többet kaptam a versenytől. Tapasztalattal, hasznos tanácsokkal és beszélgetésekkel, valamint felejthetetlen élményekkel gazdagodtam, melyek számomra többet érnek, mint egy díj. Köszönöm, hogy részt vehettem és hálás vagyok mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez a pár nap ilyen csodálatos legyen!” Csata Dorottya a I. helyezésen túl szintén életre szóló élményekkel tért haza: „Az Atlantisz lehetőséget biztosít arra, hogy megalapozd a jövődet és a szakértő zsűri nagylelkűen segít és őszintén értékelik a produkciókat. Úgy érzem, hogy minden versenyző felejthetetlen élménnyel és életre szóló tapasztalattal indulhatott haza. Örömmel mondhatom, hogy részt vettem egy magasrangú szavaló versenyen, ahol olyan pozitív visszajelzéseket kaptam, amikre nem számítottam, de boldogsággal töltenek el. Köszönöm, hogy részt vehettem!” Gratulálunk az eredményekhez a diákoknak és a felkészítő tanároknak is! Kísérőtanár: Zámbó Sára

Atlantisz Harangoz Országos Versmondó Vetélkedő Read More »

Művészeti Tehetségpont program

A héten a színészeté volt a terep Molnos András Csabával, a Művészeti Tehetségpont program újabb workshopján. A projekt a „Temesvár – Európa Kulturális Fővárosa 2023” nemzeti kulturális program része, és a Temesvári Városi Projektközpont által működtetett Power Station+ | Kreatív iskolák program finanszírozza, az állami költségvetésből a Kulturális Minisztérium költségvetésén keresztül elkülönített összegekkel. Proiectul face parte din Programul cultural național „Timișoara – Capitală Europeană a Culturii în anul 2023” și este finanțat prin programul Power Station+ | Școli creative, derulat de @Centrul de Proiecte Timișoara, cu sume alocate de la bugetul de stat, prin buget de la @Ministerul Culturii.

Művészeti Tehetségpont program Read More »

Tisztelet a hősöknek! – Március 15-e képekben és címszavakban

Ünnepi műsor, Így tedd rá foglalkozás, Petőfi Szelfi előadás, saját kokárda készítése, élő szobros feladatok, tematikus kulturális körhinta a Rákóczi csapat szervezésében, miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium diákjainak és tanárainak látogatása, részvétel a városi ünnepségeken és koszorúzásokon. https://www.facebook.com/photo/?fbid=934819078648501&set=pcb.934821508648258

Tisztelet a hősöknek! – Március 15-e képekben és címszavakban Read More »

Accessibility Toolbar