Bartók Béla Elméleti Líceum

Bartók Béla Elméleti Líceum

Temesvár

Tábori napló: Színjátszók táborozása Székesfehérváron

“Augusztus 10-e és 20-a között szervezték meg Székesfehérváron a Kárpát-medencei színjátszó tábort a Rákóczi Szöveteség és a Vörösmarty színház együttműködésével.
Mint minden évben, most is az Árpád-házi királyok köré épült fel a tábor végén bemutatásra kerülő színdarab, de mivel 2022-ben III. András történetével “elfogytak” a királyok, idén is kíváncsian vártuk, hogy milyen ötlettel áll elő a rendező. Már első nap a kezünkbe kaptuk az “Árpád-házi históriák” szövegkönyvét, ami a korábbi koronázások ikonikus pillanatait foglalja magába. Megkezdtük az olvasópróbákat, értelmeztük a forgatókönyvet és izgatottan vártuk, hogy milyen szerepeket kapunk. Az időnk nagy részét a színházban töltöttük, szabadidőnkben pedig szöveget tanultunk vagy a királyok városának gyönyörű utcáit jártuk. Rengeteget tanultunk a színházról és egymásról, mozogtunk, táncoltunk, múzeumot látogattunk, és rabul ejtett minket a város varázsa. Leírhatatlan érzés egy ilyen csodálatos dolognak a része lenni, mint a koronázás, ami által újraélhetjük a történelmet, és közelebb kerülhetünk a gyökereinkhez. Ahogy teltek a napok, és a próbákat újabb próbák követték, észre sem vettük, hogy már eltelt egy hét, és mindjárt közönség előtt mutathatjuk be azt, amin annyit dolgoztunk. Bár a premiert elmosta a vihar, másnap nagy sikert aratott az “Árpád-házi históriák”.”
A temesvári csapat tagjai: Stan Lilla-Alíz (csoportvezető), Farkas-Erdélyi Kinga, Kovács Timea, Kőnig Glória, Mihalca Tudor, Nagy Alexander.
A csapat nevében: Farkas-Erdélyi Kinga