Bartók Béla Elméleti Líceum

Bartók Béla Elméleti Líceum

Temesvár

XVI. Tálentum tábor – 2.0

2024. július 15-e és július 20-a között került megrendezésre Zoldon a Tálentum tehetséggondozó tábor második felvonása. A hagyományos táborra a felújított Zolti Képzési Központban került sor. A Tálentum tábor elsősorban olyan diákoknak szól, akik szeretik a matematikát, a természettudományokat, érdekli őket a természet és a technika világa.
A csapat hétfőn reggel indult az iskola elől és érkezés után birtokba vette a helyszínt, megismerkedett a tábori élet szabályaival. Ezt követően ismerkedéssel, játékkal és a környéken tett sétával telt el a nap. A következő napokban a reggeli torna és a reggeli után kiscsoportokban folyt a műhelymunka: erdei felfedező túra, majd mikroszkópos megfigyelések, mérések és BrainBox áramkörök, ismerkedés a számrendszerek rejtelmeivel, Pi Pico és Neopixel ledmátrix programozása Python-nal, képszerkesztés RawTherapee-val, az elektromosság tanulmányozása, gépi tanulás (machine learning) Scratch-ben, ismerkedés az elsősegélynyújtással, bevezetés a csillagászatba.
A finom ebéd és a csendes pihenő után a választható műhelyek keretén belül fotóztunk, gyöngyből ékszereket fűztünk, filcből pénztárcát és szemüvegtokot készítettünk. A kézműves műhelyek legnépszerűbbike idén a pirograválás volt, mellyel az otthoniaknak szép ajándékokat készítettünk: lapítót, fakanalat, hűtőmágnest díszítettünk csodás rajzokkal. Ezzel vetekedett hasznosságban és népszerűségben a fűszerkeveréket készítő műhely, melynek keretén belül bazsalikommal, zsályával, kakukkfűvel és oreganóval ízesített sót készítettünk. A felcímkézett, színes anyaggal bekötött üvegek mutatós és finom ajándék. A kézügyességet fejlesztő műhelyek egyike a 3D famodellek összerakása volt, amely a türelmet és a kitartást is igénybe vette. Led-es áramkörök cinezésére is alkalma volt a lelkes vállalkozóknak, akik több napig építgették délutánonként a pislogó fénydíszeket.
A segítő diákok által szervezett programok keretén belül társasjáték délutánt tartottunk, Activity-t játszottunk, vízi játékokkal és vízi csatával hűsítettük magunkat a legforróbb pillanatokban, zene kvízen mértük össze tudásunkat, számháborúban tették próbára a diákok taktikai tudásukat és fejlesztették a csapatszellemet.
A sport tevékenységekre idén inkább az esti órákban került sor, a nagy meleg miatt. Bajnokságokat szerveztünk, indulhattak a versenyzők sakkban, asztaliteniszben, tollaslabdában és fociban. A csocsóasztal is emelte a hely fényét, ebben is versenyezhettek a vállalkozók.
Ebben az évben vendég előadóink is voltak. Megtisztelt jelenlétével Szórád Endre tanár úr Zentáról, aki mesélt nekünk a kémia csodás világáról és kísérleteivel elkápráztatta a tátott szájjal figyelő csapatot. Szalontáról Csukás Mátyás amatőr csillagász tartott érdekfeszítő előadást a Nap, Hold és a csillagok rejtelmeiről. Távcsövein keresztül napfoltokat, csillagképeket, magányos és páros csillagokat és a feljövő teleholdat figyelhettük meg.
Utolsó este a tábortbortűznél szalonnát sütögettünk gitárszónál.
Szombat reggel került sor a díjazásra, a tábor kiértékelésére. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a Tálentum tábor létrejöttéhez! Külön köszönet a szakácsunknak a finom és tápláló étkekért!
A segítő diákok csapata: Farkas Endre, Gáll Tamás, Nagy Alexander, Nagy Dóra, Nagy Edina, Orosz Mikolt, Tönkő-Fenyvesi Réka.
Szakács: Lazăr Erika
A tanári csapat tagjai: Albert Etelka, Bartyik Zita, Floca Sarolta, Mauzer Erika, Orosz Sándor, Szabó Erzsébet, Valkai Előd.
Támogatók: Bartók Béla Alapítvány
Mauzer Erika programfelelős