Bartók Béla Elméleti Líceum

Bartók Béla Elméleti Líceum

Temesvár

Nemzeti Összetartozás Napja

Június 3-a különleges nap volt az iskola elemi tagozata számára, hiszen tizenhatodik alkalommal szerveztük meg a Gyermekek a DKMT Eurorégióban nevet viselő rendezvényt, melyre meghívtuk testvériskoláink képviselőit is. Idén a vésztői Kis Bálint Református Általános Iskola, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium, a lugosi Eftimie Murgu Általános Iskola valamint az újszentesi Általános Iskola diákjai és pedagógusai voltak a vendégeink, kiváló alkalmat nyújtva a testvériskoláinkkal való szorosabb együttműködésre, barátkozásra, magyar népi kultúránk, néphagyományaink megismerésére. A résztvevő kisdiákok a rendezvény megnyitója után népdalvetélkedő és rajzverseny keretén belül mutathatták be tehetségüket és tudásukat, lehetőségük volt ismerkedni, barátkozni a különböző iskolákból érkező társakkal, beletekinteni a helyi iskola mozgalmas életébe. A vetélkedők után egy bábelőadáson vettek részt a gyermekek, majd ezt követte a díjkiosztás és városnézés.
A népdalvetélkedőn Hajdú Ilona, Dénes Ildikó és Szabó Ferenc pedagógusok rangsorolták a bátor énekeseket, akik a következő helyezést érték el: I. díjat a vésztői Adamcsik Fanni, az újszentesi Antal Brigitta és a temesvári Drăgoi Maria-Rozalia érdemelte ki, II. díjat a temesvári Crepelca-Kovács Elizabeth, Marconescu Roland és a vésztői Rácz Réka Médea kapott, III. díjban részesült a temesvári Molnos Abigél, Balogh Maya-Gabriella, Péter Nimród, valamint a vésztői Kis Ábel.
Dicséretet ért el: a temesvári Vancea Sara, Mányi Tímea, Kulcsár Yvette, Győrfi Anna, Csiki Ana Maria, Liebmann Irisz, az aradi Iakab Efraim és az újszentesi Kuglis Dalma.
A rajzversenyen egy felolvasott magyar népmese alapján dolgozták ki munkájukat a tanulók szabadon választott technikát alkalmazva. A következő helyezést állapította meg Nüszl Erzsébet rajztanárnő és Milos Edit tanítónő: I. díjat kapott a temesvári Szász Tímea, a lugosi Faichici Daria-Rebeka és a vésztői Gyöngyösi Letícia, II.díjat Kovács Linda, Márton Emma, Horváth Boglárka Temesvárról, valamint III.díjat Papp Karina-Brigitta, Kovács Dalma, Riță Alexandra Temesvárról , Mădărășan Nicoleta Aradról.
Dicséretben részesültek: Székely Brigitta, Szoboszlay Maya, Márkus-Bíró Luca, Popovici Patricia Temesvárról, Hegedűs Dávid Újszentesről és Lovas Eszter-Éva Lugosról.
Különdíjat érdemeltek ki: Darida Beatrisz Temesvárról, Bíró Boglárka Aradról és Csutak Róbert Lugosról.
Jó volt együtt lenni, ismerkedni, barátkozni a különböző iskolákba járó magyar diákokkal, együtt énekelni, alkotni és szép magyar népmeséknek örülni. Bízunk abban, hogy a kialakult kapcsolatokat az összefogás jegyében tovább építjük, ápoljuk hasonló találkozóinkon.
A program támogatói a Bartók Béla Alapítvány és a Communitas Alapítvány.
Pál Krisztina, Tamási Emese és Milos Edit szervezők