Bartók Béla Elméleti Líceum

Bartók Béla Elméleti Líceum

Temesvár

Kriza János balladamondó, balladaéneklő és népmesemondó verseny (E–IV. osztály)

Október 25-én került sor a Kriza János balladamondó, balladaéneklő és népmesemondó verseny megyei fordulójára az E-IV. osztályosok számára. A versenyre a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumból, az óteleki, végvári, újszentesi iskolákból, valamint a Bartók Béla Elméleti Líceumból neveztek be gyermekek.
Az E-II. osztályos kategóriában 17 kis ügyes mesemondó előadását hallgatták meg a szakmai zsűri tagjai: Marossy Boglárka magyar szakos tanár (Lugosi “Eftimie Murgu” Általános Iskola), Kasza Gabriella tanító (Bartók Béla Elméleti Líceum) és Száva Enikő (a Csiky Gergely Állami Magyar Színház PR és marketing felelőse).
Ebben a korcsoportban a következő díjak születtek:
Bogdán Szófia, II.osztályos tanuló bizonyult a legügyesebb mesemondónak, elnyerve az első díjat. Második díjban részesült Demeter Ágnes (II.o.), harmadik díjban pedig Földvári Tessza (II.o.) kisdiák. Dicséretben részesültek: Keresztes Pelbárt (II.o.), Kása Hanga (II.o.) és Keresztes Ráhel (I.o.).
Különdíjat David Andrei Ștefan (Végvári Általános Iskola), Răducan Sara Emilia(I.o.), Soky Loredana Anamaria (Óteleki Általános Iskola), Tóth Patricia (Óteleki Általános Iskola) és Necker Samirah Melisa (II.o.) tanulók kaptak.
A III-IV. osztályos kategóriában 16 ügyes mesemondó előadását hallgatták meg és értékelték a szakmai zsűri tagjai : Tar Mónika színművész, Kocsó Alexandra magyar szakos tanár (Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum) és Ferencz Melánia újságírónő (a Szövegkovács nyelvőrző vállalkozás alapítója). Ebben a korcsoportban a következő eredmények születtek:
Molnos Abigél, III. osztályos tanuló bizonyult a legügyesebb mesemondónak, elnyerve az első díjat. Második díjban részesült Ferencz Szende (Gerhardinum Római-Katolikus Teológiai Líceum), harmadik díjban pedig Dorner Márk IV. osztályos kisdiák.
Dicséretben részesültek: Szentpéteri Lenke, Illeș Ștefan, Gönczi-Fórika Attila, mindannyian a Bartók Béla Elméleti Líceum IV.osztályos tanulói.
Különdíjat Albert Ákos (IV.o.), Kuglis Dalma Eliza (Újszentesi Általános Iskola), Gallo Cynthia (Óteleki Általános Iskola), Marconescu Roland (IV.o.) és Kovács Ádám (IV.o.) tanulók kaptak. A különdíjakat a Bartók Béla Alapítvány,az Integratio Alapítvány, a Bokréta Néptánc- és Citeraegyüttes, az Eszterlánc Kulturális Egyesület, valamint a Romániai Magyar Pedagógusszövetség ajánlotta fel.
Felkészítő tanítók: Apró Julianna, Bakos Ágnes-Mónika, Boros Emília, Crepelca-Kovács Beatrix, Dénes Ildikó, Lőrincz Gyöngyi, Palkó Margit, Patakfalvi-Nagy Tünde-Emese, Pál Krisztina, Stan Orsolya, Szabó Ferenc, Talpai Adél, Tamási Emese, Tasi Ottilia Gyöngyvér, Tóth Rozália, Varga Ildikó, Vinczeffy Kinga.
Temes megyét az I-II.osztályos korcsoportból Bogdán Szófia (Bartók Béla Elméleti Líceum); a III-IV. osztályos korcsoportból Molnos Abigél (Bartók Béla Elméleti Líceum) és Ferencz Szende (Gerhardinum Római-Katolikus Teológiai Líceum) tanulók képviselik az országos szintű versenyen.
Gratulálunk minden versenyzőnek, büszkék vagyunk rájuk!
További sok sikert kívánunk a továbbjutóknak az országos szintű versenyen!
Pál Krisztina és Milos Edit megyei szervezők
Fotók: Orosz Sándor